GRABOVSKY és a Coworking neked!

Mesélj egy kicsit a Meshwork Digitalról, mivel foglalkoztok, hogyan vágtatok bele?

  1. decemberében Villányi Dániel kollegámmal indítottuk el a Meshwork Digital-t. Több éve mindketten kattintás alapú hirdetések kezelésével kezdtük a pályánkat és hasonló gondolkodásunknak köszönhetően egyből tisztává vált, hogy együtt szeretnénk dolgozni. A Meshwork Digital Google és Facebook hirdetési rendszerek felépítésével, kezelésével és optimalizálásával foglalkozik. Ezen felül nem csak kivitelezéssel foglalkozunk, hanem oktatásokat és képzéseket is tartunk, aminek az első felvonása egy ingyenes AdWords képzésben testesül meg február 9-én. Filozófiánk, az adat alapú mérhető online marketing kivitelezése és terjesztése.

Honnan hallottál a GRABOVSKY-ról?

Egyik baráti beszélgetés alkalmával felmerült, hogy home office-ban dolgozom. Mindenki irigykedett miatta, pedig én pont egy olyan helyet kerestem, ahová el tudok menni dolgozni és pár napig kiszakadni az otthoni környezetből. Egyik barátom egyből kapcsolt és ajánlotta az újonnan nyitott Grabovsky irodát, ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Egyből rá is kerestem a helyre és meg is látogattam egy rendezvény alkalmával. Mivel munkám során elég sokszor ingázom, ezért Miskolcon a Grabovsky lett a munkaállomásom, Budapesten pedig home office-ban dolgozom továbbra is.

Mely szolgáltatásainkat használod, és mik a tapasztalataid?

Mikor először jártam a Grabovsky-ban egyből lenyűgözött és eldöntöttem, hogy mindenképp szeretnék itt rendezvényeket tartani online marketing témában. Még aznap meg is beszéltem a vezetőséggel, hogy 2018-ban szívesen tartanék képzéseket, aminek első felvonása februárban kezdődik. A vezetőség nagyon pozitívan és rugalmasan állt az ötlethez, amit itt is szeretnék megköszönni.

Emellett egy munkaállomást használok, mikor Miskolcon dolgozom. A staff nagyon kedves és segítőkész, valamint a helyszín csendes és inspiráló, könnyen tudok dolgozni itt.

Előtte jártál már ilyen irodában?

Még nem jártam ezelőtt közösségi irodában, valahogy sose gondoltam rá, mint opció. Ezzel szemben nagyon sok pozitív hatását érzem a munkám során, úgyhogy mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki milyen egy napot közösségi irodában tölteni.

Miért Coworking irodát választottad, saját iroda helyett?

Mivel sokat ingázom Miskolc és Budapest között, ezért egy olyan hely kellett, ami nem jár kötöttségekkel. A coworking kifejezetten testhezálló számomra, mert csak akkor veszem igénybe, amikor szükségem van rá. A saját iroda bérlése óriási költségekkel járna és nem is tudnám kihasználni.

A hosszútávú terveidben szerepel a coworking?

Egyelőre mindenképp coworkingben gondolkozom. Nem jár kötelezettségekkel és akkor megyek, amikor szükségem van rá. Ha Miskolcon dolgozom, a jövőben is a Grabovsky munkaállomását fogom használni.

2018.01.30.

Coworking? Közösségi iroda?Munkaállomás? Mit is jelent ez Miskolcon!

Az ár alacsony, azonban minden high-tech kütyüvel fel vagyunk szerelve: ha például nyomtatni akarsz, vagy ppt-t szeretnél kivetíteni, azt is könnyedén meg tudod oldani. Akár tárgyalót is bérelhetsz, így a fontosabb megbeszéléseidet egy zárt környezetben tudod lefolytatni. Fiatalos, dinamikus életérzést ad, számos különböző inger érhet, és itt is sokat fejlődhetsz és tanulhatsz. És ami a legfontosabb: ha kapcsolatokat szeretnél építeni, akkor a legjobb helyen jársz.

Jellemzően olyan emberek járnak a közösségi irodákba, akik egyéni vállalkozóként dolgoznak, vagy egy kis vállalkozást indítanak, startup céget irányítanak, vagy szabadúszóként dolgoznak, ezért a munkájuk időben és helyben is rugalmas, irodát nem tudnak vagy nem akarnak bérelni, de szükségük van az infrastruktúrára, és  „munkahelyi légkörre”, amit ezek az irodák kínálnak home office helyett.

Ezért ha ilyen vállalkozásban gondolkodsz, és kiprobálsz egy közösségi irodát, szinte biztos, hogy valamelyik „kollégád” érteni fog, vagy rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amiből te is profitálhatsz majd, és segíti leküzdeni a különböző akadályokat. 

GRABOVSKY – Coworking Miskolcon

A Közösségi irodák megállíthatatlanul terjednek Magyarországon is, bár az itthoni munkastílus és a coworking nehezen összeegyeztethetőnek tűnik, a gazdasági helyzet, és a nem túl acélos dolgozói bérek a kisebb városokban is arra sarkalják az embereket, hogy megvalósítsák ötleteiket, és saját vállalkozást indítsanak. A GRABOVSKY egy olyan helyet kínál, ahol a Miskolcon és környéken tevékenykedők összegyűlhetnek, együtt dolgozhatnak, és találkozhatnak egymással.Például, ha már megszületett benned  a nagy ötlet, könnyen lehet hogy itt megtalálod mellé a megfelelő tudást.

Bérelj nálunk munkaállomást és nem csak egy asztalt kapsz egy modern és divatos irodában, hanem egy olyan közösségben végezheted a munkád, ahol különböző szakértelemmel rendelkező emberek ülnek a veled szomszédos asztalnál, és az ebédlőben egy forró cappuchinó mellet megtudjátok beszélni, hogy éppen egy webdisegnerre, éttermi beszállítóra, vagy jogi segítségre van szükséged. Mi a közösséget és kapcsolatépítést  tartjuk a coworking irodák legnagyobb értékének, hiszen rövid működésünk alatt megfordultak már nálunk telemarketinges vállalkozók, programozók, designerek, vállalatijogászok, online marketing szakemberek, de volt itt már étteremvezető is, mert inspiráló környezetre vágyott a szokásos nyüzsi vagy uncsi helyett.

Ha pont egy ilyen helyet keresel, vagy egyszerűen nem tudsz már koncentrálni, mert otthon minden más elveszi a figyelmed, vagy csak elakadtál a munkáddal és inspirációra van szükséged, várunk téged a GRABOVSKY-ban. Próbáld ki te is milyen coworking-elni !

2018.01.30.

MEGNYITOTT MISKOLC ELSŐ KÖZÖSSÉGI IRODÁJA!

MEGNYITOTT MISKOLC ELSŐ KÖZÖSSÉGI IRODÁJA!

GRABOVSKY-Coworking and more – ez a neve Miskolc első közösségi irodájának. Az egyedülálló kezdeményezés több hónapos előkészületet követően szeptember 15-én mutatkozott be a nyilvánosság előtt.

A Miskolc történelmi belvárosában, a Rákóczi Ferenc utcán létesült közösségi iroda megnyitóján előbb dr. Tóth Gergely, a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Központ elnöke mondott köszöntőt. Örömét fejezte ki, hogy az ötletük valósággá vált, majd az elmúlt hónapok történéseit vette számba.


– Az ötlet, hogy nyissunk egy úgynevezett coworking irodát, körülbelül egy éve született meg. Ehhez Budapesten, illetve Nyugat-Európában már jól modelleket vettünk alapul. Ezt követően komoly üzleti tervet hoztunk létre, és mivel a RISZK ezt egyedül nem tudta volna létrehozni így kockázati tőkebefektetőként a JÁMBOR&TÓTH Ügyvédi Iroda segített a megvalósításban. Emellett Európai Uniós támogatásra is pályáztunk, ebben még nincs döntés.  Ezt a helyiséget, ahol most állunk júniusban vettük át, mára pedig csaknem teljesen elkészült – mondta dr.Tóth Gergely, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a GRABOVSKY közösségi iroda létrehozását.

Őt követte Rikter Ádám a GRABOVSKY ügyvezetője, aki a coworking irodákról beszélt általánosságban, illetve bemutatta a miskolci projektet.


– Egy nagyon izgalmas utazás elején vagyunk, hiszen napról-napra új igények, új lehetőségek merülnek fel. Maga a közösségi iroda az elmúlt néhány évek innovációja, a fővárosban már működik néhány ilyen, Miskolcon viszont ez az első. Egy rendkívül izgalmas projekt, hiszen a közösségi iroda működését nagyjából úgy kell elképzelni, mint mondjuk az Ubert, vagy a telekocsi szolgáltatásokat. Ebben az irodában alapvetően munkaállomásokat és tárgyalókat üzemeltetünk, elsősorban szabadúszóknak, önálló projekteken dolgozóknak, két-háromfős csapatokban dolgozóknak, egyszóval mindazoknak, akik munkájukhoz nem szeretnének egy teljes irodát fenntartani, munkaállomásokra viszont szükségük van  – részletezte Rikter Ádám, hozzátéve,  hogy emellett közösségi és rendezvénytermük arra is alkalmas lesz, hogy az itt dolgozók meg tudják ismerni egymást, megosszák tudásukat, és ilyen formán egyfajta közösséget alkossanak.

MI IS AZ A COWORKING?

A coworking irodák olyan „munkahelyek”, melyben többen egyazon térben egymástól függetlenül dolgozhatnak, munka közben ismerkedhetnek, tapasztalatot cserélhetnek. A coworking ötlete amerikai eredetű. 1999-ben született, az első „irodát” 2005-ben hozta létre az a Brad Neuber, aki ma a Google sztárprogramozójaként ismert.  Innen indultak hódító útjukra, előbb az Egyesült Államokban, később Nyugat-Európában, és néhány éve hazánkban is megjelentek az első irodák, előbb Budapesten, majd vidéken is. Miskolcon a GRABOVSKY Coworking&More az első.

A közösségi irodák többnyire a belvárosban helyezkednek el, a jó megközelíthetőség érdekében, a munkaállomásokon biztosítják az irodai munkához nélkülözhetetlen infrastruktúrát, de a legtöbb, számos további szolgáltatást is kínál, inkubációs vagy székhelyszolgáltatással, tanácsadással, közösségi funkciókkal segíthetik a kezdő vállalkozókat, induló vállalkozásokat.

GRABOVSKY, vagyis az első miskolci közösségi iroda szolgáltatásait többféle konstrukcióban – napi díj, többféle bérlet – is igénybe lehet venni, ezekről az alábbi elérhetőségek egyikén lehet tájékozódni:

További információ: 

www.grabovsky.hu

www.facebook.com/coworkingmiskolc

2018.01.30.

Home Office: 6 dolog amire nem biztos, hogy gondolsz

HATÉKONYSÁG?

Ismered az érzést, mikor felkelsz, kényelmesen reggelizel és az első kávé közben már pörgeted is a feladatlistád? Ja, ez tök jó. Kezdjük is a munkát, de előbb találsz egy főzős videót, majd megnézed, hogyan legyen laposabb a hasad, zárásként rendelsz valamit egy webshop-ból. Na még egy cicás videó és tényleg elkezdem.

Nem értem. Mi a baj ezzel? A kulcsszó a produktivitás, a motiváció. Az otthoni környezetben előfordul, hogy nehezebben kezded el az adott feladatok teljesítését. Előfordulhat, hogy a feladataiddal nem végzel csak késő este, pedig már délután el is felejthetted volna az adott munkát.

OTTHONI TENNIVALÓK

Tartasz egy kis szünetet, elindítasz egy adag mosást, átveszed a postástól a levelet amit 9 napja vársz, meg bekopogsz Marika nénihez egy piskótareceptért. A rövid visszatérés „mindössze” két órát vett el abból az időből, amit a feladatokkal tudtál volna tölteni. Nem baj, majd holnap megcsinálod. Vagy a jövő héten. Ne hagyd, hogy torlódjanak a feladataid!

VÁRATLAN VENDÉGEK

A már említett postás után érkezik a klasszikus „porszívó ügynök”, aki épp szeretne eladni Neked egy olyan talpbetétet, ami csökkenti a vércukorszinted, jobban tudsz aludni a használata után vagy csak felhív egy rég nem látott ismerős, hogy a városban van és felugrik hozzád.

INGERSZEGÉNY KÖRNYEZET

Soha nem érsz haza a munkából, ráadásul egyedül vagy. Persze megvannak az előnyei az ennek is, azonban a szervezetnek szüksége van a pozitív és negatív ingerekre egyaránt. Ha egész nap nem szólsz senkihez, akkor egy idő után nehezebben inspirálódsz.

SZOCIALIZÁCIÓ

Az ember otthon hajlamos elkényelmesedni és a kedvenc melegítőjében dolgozni. Nincs is ezzel baj, azonban kevésbé leszünk motiváltak az ügyfelek fogadására, a kapcsolatteremtésre vagy bármilyen interakcióra. Ráadásul az ügyfelet az otthonodba engeded be, ahol közben bármivel megzavarhatnak. 

CSÖKKENŐ MOTIVÁCIÓ

A fent felsoroltak mindegyike hozzájárul a csökkenő motivációhoz, ráadásul munkából „soha nem érsz haza.” Az otthoni munkavégzés hosszú távon magányossá tehet, és ha kreatív munkát szeretnél végezni, az egyre nehezebb lesz. Mi biztosítunk egy kis kertet, ahová le tudsz menni, ha pihenőt tartasz, de megoldható az egyedülléted is.

PRÓBÁLD KI A GRABOVSKY-T!

A GRABOVSKY-ban arra törekszünk, hogy egy kreatív térben tudd végezni a mindennapi munkát, ahol bárkitől kérhetsz segítséget, illetve inspiratív környezetben lehetsz. Költséghatékony megoldás irodabérlés helyett.